Itt a teázás ideje! - segítünk választani.

Itt a teazas ideje 16 9A téli hónapok közeledtével egyre gyakrabban választjuk a testet-lelket átmelegítő teákat, melyek széles választékban állnak a teázás szerelmeseinek rendelkezésére. Fajtától függetlenül remek kiegészítői a diétának, ráadásul hozzájárulhatunk fogyasztásukkal a napi szükséges folyadékbevitelhez. Ennek kapcsán érdemes tudnia, hogy a szakemberek húsz testsúly kilogrammonként javasolnak egy liter folyadékot, tehát nem nehéz kiszámolni, hogy a gyakran ajánlott 2 liter nem biztos, hogy elegendő a megfelelő hidratáltsághoz. Bár egyes teafajták koffein tartalmuknál fogva szárítják a szervezetet, de általánosságban elmondható, hogy a teázás egészséges, ráadásul a megfelelő ízesítéssel a testsúlyvesztéshez is segítséget jelent. Cikkünkben most igyekszünk egy kis segítséget adni ahhoz, hogy melyik teafajtát miért érdemes választani.

A boltok polcain sorakozó teafajtákat termesztési helyük, valamint a készítés módja szerint szoktuk osztályozni. A fonnyasztás, sodrás, fermentálás majd szárítás a legtöbb feafajtára jellemző, ám egyes típusok előállítása ettől eltérő lehet. Ízesítés gyanánt legtöbbször cukrot és citromlevet használunk, de ha fogyni szeretne, akkor javasolt a cukor helyett más módot találni az édesítésre Egyes gyógyteák mindenféle hozzáadott anyag nélkül is fenséges aromát biztosítanak, megint mások mézzel és citromkarikával bizonyulnak a leginkább ízletesnek. Fogyaszthatóak reggeli mellé, napközben bármikor, de a nap befejezése is igazán ellazító lehet egy csésze forró tea társaságában.

Fekete tea- hagyományos élénkítő

Elérhető áron juthatunk hozzá a fekete teához, amelyet sokan választanak élénkítő hatása miatt. Ha nem szereti a gyümölcsös változatokat, akkor ez a hagyományos tea típus kitűnő döntés lehet. Felpezsdíti a vérkeringést, élénkítő hatással bír, és igazán jó íze, valamint színe friss citrom társaságában van.

Zöld tea egészségmegőrzésre

Mint már említettük a korábbiakban, nem minden teát vetik alá a fermentálás folyamatának. Tipikusan ilyen a zöld tea, mely a tudatos életmódot fontosnak tartók, valamint diétázók körében valószínűleg ismert teafajta. A levelek eredeti színüket tehát megőrzik, további jellemzője pedig az alacsony koffeintartalom. Ennek ellenére azonban elmondható a szűz teának is nevezett zöld teáról, hogy lassan szívódik fel a szervezetben, ezáltal biztosítja az élénkítő hatást több órán keresztül is. Elsősorban Japánban és Kínában állítják elő a magas minőségű zöld teákat, tehát ilyen termékek között keresgélve érdemes a gyártóhely szerint választani. Nem csak a közérzetre gyakorolt hatása miatt választják azonban egyre többen ezt a teafajtát, hanem további pozitíumai okánál fogva is. A daganatos megbetegedések megelőzésében játszott szerepet már bizonyítást nyert, de cukorbetegség és diéta esetén is kiválóan alkalmazható. Ízesítéssel és anélkül is megállja helyét mindennapokban, akár több csészével is elfogyasztva a nap folyamán.

Mate tea, az argentín csodaszer

Talán hazánkban kevesen ismerik még, de egy próbát mindenképpen megéri tenni a mate tea névre hallgató típussal, amely Dél-Amerikából származik, de ma már minden további nélkül beszerezhető nálunk is. A dél-amerikai országokban napi rendszerességgel fogyasztják, méghozzá kiemet koffein tartalma miatt kávé helyett. Ha tehát nem bírja gyomra a feketét, akkor érdemes megkóstolnia a mate teát, amely nem csak élénkít, de kiválóan bevethető megfázás esetén, vagy reumás jellegű fájdalmak csillapítására. A magas C-vitamin tartalom a kávétól jól ismert élénkító hatással társul, sőt, újabban a stresszoldás terén is fény derült pozitívumaira.

Gyümölcsteák széles választékban

A különféle gyümölcsök zamatát visszaadó teákat élvezeti értékük miatt fogyasztjuk, és általában minden család otthonában helyet kapnak a kicsik és nagyok kedvenceinek számító fajták. A filteres változatok mellett gyümölcstea keverékek is beszerezhetők, melyek fokozott ízvilággal ajándékozzák meg az ínyenceket.

Gyógyteák mindenféle bajra

A természet patikáját már évezredek óta használjuk, és napjainkban fokozottan a figyelem középpontjába kerültek a gyógyteák. Külsőleg borogatásként, belsőleg pedig kifejezetten hatékonyan vethetőek be az egyes betegségek megelőzése, valamint azok gyógyítása érdekében. Inhaláláshoz kamillát, öblögetéshez cserszömörcét, bőrbetegségekre csalánt, nyugtató fürdő készítéséhez levendulát, cickafarkfüvet, vagy citromfűt javasolnak a szakemberek. A kamillatea jótékony hatásaihoz kétség sem férhet, de természetesen a sor ezzel nem ért véget. Leggyakrabban gyógyteát szoktunk készíteni a különféle növényekből, melyek hatékonyságához kétség sem férhet. Ízesítés nélkül vagy mézzel, citrommal is remek választásnak bizonyulnak.

Bio teák

Napjainkban a bio élelmiszerek iránt is egyre többen érdeklődnek, hiszen ezek mindenféle mesterséges anyagtól mentesen szolgálják az egészségmegőrzést. Szigorú szabályozások vonatkoznak előállításukra, származásukra, és a raktározásukra is. Ha a természetesség híve, akkor a gyógyteák mellett érdemes a bio teák között is keresgélnie. Webáruházakban és bio boltokban széles választék áll rendelkezésre.

Mindegy, melyik típus mellett teszi le voksát, a teák szerelmesei egyetértenek abban, hogy egy csésze gőzölgő tea a nap bármely időszakában új energiákkal tölt fel, levezeti a feszültséget, és testre-lélekre jótékony hatással bír. Fogyassza napi rendszerességgel a teákat, melyek a hideg hónapok beköszöntével még jobban ízlenek majd!

Fogmosási kisokos az ép fogakért - Mivel, hogyan, miért?

Fogmosasi kisokos az ep fogakert - Mivel hogyan miert 16 9A megfelelő, rendszeres száj- és fogápolás elengedhetetlen ahhoz, hogy fogaink egészségét megteremtsük, megőrizzük. Ehhez számtalan fogkeféből és fogkrémből válogathatunk, a paletta rendkívül széles. Sokan ugyan a szín, az alak, vagy éppen az ár szempontjából választják ki ezeket, vannak azonban sokkal fontosabb szempontok is e témában.

A fogkefe használat szabályai

A fogak épen tartásához nem elég csupán rendszeresen, naponta többször is tisztogatni azokat, hanem sok múlik azon is, milyen eszközökkel és technikákkal tesszük ezt. A megfelelő fogkefe elengedhetetlenül fontos. A szakemberek szerint a jó fogkefe közepes szálerősségű és sűrűségű, rugalmas nyelű, ezáltal minden fogfelületet, még az eldugott, nehezen elérhető részeket is el lehet érni. A hajlékony fogkefe további előnye, hogy megelőzi a rossz fogmosási módszerből kialakuló fognyaki kopásokat és ínysérüléseket. Fontos szempont a fogkefe fejének mérete is. Ahhoz, hogy a hátsó fogakat is hiánytalanul el lehessen érni, javasolt a minél kisebb fejű fogkefe használata.

A jó minőségű fogkefék élettartama általában három hónap, a kevésbé jó minőségűek azonban ennél sokkal rövidebb idő alatt is elhasználódnak, ezért érdemes legalább negyedévente, de inkább gyakrabban újakra cserélni azokat. Az elkopott sörtéjű fogkefe ugyanis nem képes megfelelően eltávolítani a lepedéket, és az íny felszínén is sérüléseket okozhat. Érdemes betegségek után is lecserélni a fogkefét, hiszen a baktériumok megtelepedhetnek rajta, és további fertőzéseket okozhatnak.

Nagyon fontos higiéniai szabály, hogy a fogkefét mindig fejjel felfelé kell tárolni, hogy tökéletesen ki tudjon száradni, megelőzve a baktériumok elszaporodását a nyirkos környezetben. Ennél is fontosabb, hogy fogkefét soha nem szabad kölcsön adni, és más fogkeféjét sem szabad használni, hiszen a fertőzésveszély ilyen esetekben óriási. Azok, akik biztosra szeretnének menni, néhány havonta igénybe vehetik a fogorvosok által végzett teljes fogsortisztítást is. Egyes betegségek vagy rendellenességek esetén szükség lehet speciális fogkefék használatára is, például fogszabályozó készülék viselésekor, vagy fogtorlódás fennállásakor.

Fogkrémek a bőség zavarában

Manapság már számos fogkrémből válogathatunk. A legtöbben a fogkrém választásnál az íz és a szín alapján döntenek, pedig ezek szinte lényegtelen szempontok. Sokkal inkább számít az, hogy mi található ezekben a készítményekben. A legtöbb fogkrém fluoridot tartalmaz, amelyek a fogszuvasodás megelőzése szempontjából nagy jelentőséggel bírnak. A sok pozitív hatása mellett azonban a fluorid allergén tulajdonságokkal is bír, így használata nagy körültekintést kíván. A fogkrémek használati utasítása tartalmazza az összetevőket, és felhívja a figyelmet a túlzott fluorbevitel kockázatára is. A nátrium-monofluor-foszfát, a nátrium-lauril-szulfát, és a többi hatóanyag mellett a fogkrémek többsége tartalmaz egyéb, elsősorban a termék ízére vonatkozó összetevőket is. Számos adalékanyag is segíti a fogkrém állagát, tartósságát, amelyek szintén okozhatnak allergiát.

A nagy szemcseméretű fogkrémek helyett inkább kisebb a kisebb szemcséjűeket javasolt alkalmazni, mert a nagyobbak erősen súroló hatásúak, így a fognyakakat elkoptathatják. Fluorid tartalmú fogkrém használatakor fontos figyelni arra, hogy gyerekek csak megfelelő koncentrációban érintkezzenek azzal, hiszen nagyon könnyen túladagolható ez az összetevő. Ezért kisgyermekeknek inkább a gyermekfogkrém használata javasolt.

Ma már az egyes fogbetegségekre is különböző fogkrémek kaphatók. Léteznek például fluoridtartalmú, fogszuvasodást gátló fogkrémek, íny- és fogággyulladást megelőző készítmények, fogkőképződést csökkentő fogkrémek, fogelszíneződést megakadályozó, fehérítő hatású fogkrémek, fognyaki érzékenységet csökkentő fogkrémek.

A helyes fogtisztítás alapjai

A helyes fogmosási technika éppen olyan fontos, mint az, hogy milyen fogkefével végezzük a tisztítást. A fogak mosását körkörös mozdulatokkal kell végezni, a vízszintes mozdulatokat kerülni kell, hogy ne alakuljon ki fognyaki kopás és ínysérülés. A fogkefét ezek elkerülése érdekében nem szabad erőteljesen rányomni a fogakra.

A fogkefe után a második legismertebb és széles körben alkalmazott eszköz a fogselyem. Alkalmazásának célja, hogy a nehezen tisztítható fogréseket is meg lehessen szabadítani az ételmaradékoktól. Az egészséges szájflóra érdekében naponta elvégzendő teendő a minden evés utáni alapos szájöblítés tiszta vízzel, majd negyedóra múlva fogkefével és fluoridos fogkrémmel legalább három perces fogmosás. Ezt követően nyelvkaparót javasolt alkalmazni, és szájzuhanyt, valamint antiszeptikus szájöblítőt. Az esti, utolsó fogtisztításnál pedig mindezek után fogköztisztító kefe vagy fogselyem alkalmazása javallott.

Írta: Kármán Nikola

Mit tesz fogainkkal a rágógumi?

Mit tesz fogainkkal a ragogumi 16 9Hogy hasznos-e a rágózás a fogaink szempontjából, vagy sem, erről megoszlanak a vélemények a szakemberek körében. Van, aki pártolja, van, aki óvva int tőle, és olyan ország is akad, ahol már évtizedek óta tilos a rágózás.

Ősi módszer, nem csak a fogak épségéért

A rágógumi nem a modern világ terméke. Bizonyos ősi formákban már évezredekkel ezelőtt is ismerték az emberek. Az ókori görögök masztixot rágcsáltak, az amerikai indiánok pedig a lucfenyő gyantáját rágták. Utóbbiak gyakran azért is fogyasztották ezt, hogy bódító hatást érjenek el vele. Akkoriban elsősorban friss, üde leheletet vártak mindettől, de a rágózásnak rengeteg más előnye is van. Kutatások sorozatát végezték már el arra vonatkozóan, hogy a cukormentes rágógumival megelőzhető-e a fogszuvasodás. A válasz egyértelműen igen, hiszen ezek a rágók, főként, ha xilitet is tartalmaznak, serkentik a nyálelválasztást és antibakteriális hatással rendelkeznek. A xilit ugyanis a legjobb cukorpótló, még a szorbitnál is hatékonyabb.

A szájüregben lévő káros baktériumok és a sokszor nem megfelelő táplálkozási szokások miatt a helyes egyensúlyt nagyon nehéz kialakítani és fenntartani. Minél több cukrot tartalmaz egy-egy étel, annál több savat termelnek belőle a szájban lévő baktériumok a lebontás során, amelyet a lúgos nyál sok esetben már nem képes semlegesíteni. Ezáltal sérül a fogíny, a fogzománc, és a károsodott részekben nagyon könnyen utat törnek maguknak a fogszuvasodást okozó baktériumok. A rágózás azonban segíthet e folyamat megelőzésében. A cukormentes rágó ugyanis fokozza a nyáltermelést, ezáltal felhígulnak a fogakra és a szájüregre veszélyes savak. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy az étkezéseket követően néhány percig rágjunk cukormentes rágógumit a megfelelő pH-érték eléréséhez.

A cukormentes rágógumik képesek arra, hogy semlegesítsék a fogzománcra káros emésztőnedveket, emellett eltávolítják az ételmaradékokat és a lepedéket, így nem engedik kialakulni a fogkövet. Csökkentik a szájszárazságot, és segítik a szükséges ásványi anyagok beépülését a fogakba. A cukormentes rágógumi alkalmazása nagyon kényelmes és egyszerű a mindennapokban. A megfelelő és rendszeres fogápolás mellett hozzájárulhat az egészséges szájhigiénia kialakításához, és ezáltal a kellemes, üde, friss lehelet megteremtéséhez. Arra azonban figyelni kell, hogy egy-egy rágógumi elrágcsálása semmiképpen sem helyettesíti a napi fogtisztítást.

A rágózás emellett bizonyítottan oldja a stresszt, frissíti az agyat, és segíti a koncentrációt. Új-Zélandon például speciális, ásványi anyagokkal felturbózott rágógumit adnak a katonáknak, amely nemcsak a fogaikat védi, hanem segít számukra abban is, hogy legyőzzék a stresszt.

A rágógumi az étvágyat is befolyásolja. Akár pár percnyi rágózás is elegendő ahhoz, hogy felfokozza az étvágyat, beindítsa az emésztőszervek munkáját, és könnyebben feldolgozásra kerüljön a táplálék. Mindez abban is segít, hogy elkerülhető legyen a gyomorégés, és a reflux kialakulása. Azoknak is kiváló lehet a rendszeres rágózás, akik az édességek fogyasztásáról kívánnak leszokni, mert amíg cukormentes rágógumit rágcsálnak, addig sem majszolnak egészségtelen, cukros nassolnivalókat.

Nem veszélytelen a rágózás

Érdemes körültekintően rágózni, hiszen ennek a rengeteg előny mellett vannak negatív következményei is. Előfordulhat ugyanis, hogy az arcizmok környékén fájdalom üti fel a fejét. Ha ezt érezzük, érdemes kerülni egy ideig a rágógumit, vagy szakember segítségét kérni. Kutatások szerint ugyanis a sok rágózástól kilazulhat, vagy elmozdulhat az állkapocs. Arról nem is beszélve, hogy a rágógumi beleragadhat egy-egy fogtömésbe, pótlásba, amelyet tönkre is tehet.

Van, ahol büntetés jár a rágózásért

A rágózást számos egészségügyi jótékony hatása ellenére több országban is tiltják világszerte. Szingapúrban már húsz éve nem fogyaszthatnak, nem árulhatnak kedvükre rágógumit a lakosok, csak bizonyos megkötésekkel. Ennek oka abban rejlik, hogy a közterületen kiköpött rágók eltávolításának költsége sokszorosan meghaladta azt a hasznot, amely az értékesítésből származott. A rágózást ott egyik napról a másikra tiltották be. Ma már ugyan újra hozzá lehet jutni a rágókhoz gyógyszertárakban, viszont a rágó utcán való kiköpése rongálásnak minősül, amit súlyosan büntetnek. Egyes kutatók már tettek arra vonatkozóan lépéseket, hogy kifejlesszék azt a rágót, amely magától lebomlik, de egyelőre még csak próbálkozások vannak e téren.

Írta: Kármán Nikola